2017. febr. 1.

Megszentelt Élet napja

Kép: palverlag.de


Hétfőn a BONUM TV vendége volt két Sacré Coeur nővér (Csókási Anna és Heim Kata), a beszélgetés érdekes, érdemes megnézni azoknak, akik nem látnak tisztán a jövőjük kapcsán.

http://bonumtv.hu/a-szent-sziv-lelkisege/


Merre tovább?

                                                               Egyénileg kísért 
Szent Ignác-i hivatástisztázó lekigyakorlat
 2017. március 15-19, 
Sacré Coeur nővérek Forrás Lelkiségi Központja (Bp, Mese u. 11-13.). 
Kísérők: Tornya Erika RSCJ és Heim Katalin RSCJ
Jelentkezés, bővebb infók: március 12-ig: hivatasrscj@gmail.com
Kép forrása: FB/Life is

2016. dec. 27.

Gyertek!


Hivatástisztázó kurzus a Sacré Coeur nővérekkel 2017

Időpontok szombatonként 9 -20 óra között:
január 7.
február 11.
március 11
április 8.
április 29.
Lelkigyakorlat: május 19-21. (az utolsó alkalom egyénileg kísért hivatástisztázó lelkigyakorlat).

Azokat a 24-35 éves lányokat várjuk, akik azt szeretnék eldönteni, hogy van-e szerzetesi hivatásuk.
Helyszín: 1121 Budapest, Zugligeti út 87. Vidékiek számára korlátozott számban szállást tudunk biztosítani.
Mivel a program elemei egymásra épülnek, csak azok jelentkezzenek, akik vállalni tudják, hogy minden alkalmon részt vesznek.
Jelentkezés 2017. január 4-ig a hivatasrscj@gmail.com mail címen. A jelentkezést személyes beszélgetés követi.


"Ne téblábolj a parton, vesd magad a folyóba! A Lélek sodrásában biztonsággal eljutsz a kikötőbe." – Barat Szent Magdolna Zsófia, a Szent Szív Társaság alapítónője

2016. dec. 25.

Köszöntés

Áldott Karácsonyt kívánunk!

Az Új Évben új bejegyzésekkel folytatódik a blog. :-)

A Mese utcai közösség kápolnája

2016. dec. 12.

Advent - másokkal

Az adventi készülődésed a "magánügyeid" közé tartozik, vagy van olyan része is, amit másokkal közösségben élsz meg? 
Ha még nincs ilyen, gondoltál már arra, hogy keresel egy olyan lehetőséget (önkéntes munka, kórus, templomi segítség stb.), ahol erre módod lehet?


2016. dec. 6.

Hogyan történt? (Csókási Anna RSCJ hivatástörténete)

Segítheti a saját útkeresésünket, ha látjuk, hogy mások hogyan találtak rá az életük értelmére. Most Csókási Anna RSCJ történetét adjuk közzé.


Első emlékeim a természetfeletti valóság létéről nagymamámhoz kötődnek. Ő tanított meg imádkozni, és ezzel fogalmi meghatározást is adott Isten valóságáról. Isten létét mindig nagyon természetesnek vettem. Olyannak éltem meg Őt, akit nem kell magyarázni. Egyszerűen van. Számomra tapinthatóan.
Emlékszem, hogy nagymamám mutatta, hogyan kell lefekvéskor a párnámra egy kis keresztet rajzolni, így is kifejezve, hogy Jézus velem van.
Halványan feldereng, hogy gyermeki gondolataimat – talán négy vagy öt évesen – megragadta az is, hogy angyalok léteznek. Arra viszont nem emlékszem, hogy kitől hallottam róluk. Angyalok, akiket nem látunk, de vannak. Érdekes, hogy további gyermeki létemet nem határozta meg az angyal világ. A közelmúlt néhány eseménye viszont arra enged következtetni, hogy az isteni gondviselés őket küldte védelmemre. Kétszer is megóvtak szörnyű balesettől.
Kiegyensúlyozott gyermekkoromat nagyon felborította, hogy hat évesen új életkörülmények közé kerültem. Addigi életem megváltozott, megszokott, biztonságot és útmutatást adó ismereteim mit sem értek már, felülíródtak – meg kellett találnom magamat, és a helyemet ebben az új helyzetben. Egy azonban teljesen biztos volt számomra: Isten jelenléte. Nem tudom miért. A sok zűrzavar között Ő volt a biztonság, nyugalom. A hittanórákon nagyon gyorsan és mélyen megértettem mindazt, amiről tanultunk. A hittitkok belső összefüggései egyszerűek és nyilvánvalóak voltak számomra. Örömmel és lelkesedéssel töltöttek el. Teljesen természetesnek vettem ezt. Most, hogy hittant tanítok, látom, hogy egyáltalán nem magától értetődő a nyitottság és a mély ismeret. Ajándékba kaptam ezt az érzékenységet. Azóta is meghatározó számomra a Szentírásban való elmélyülés. Szeretek elidőzni szavaknál, belehallgatni a mondatokba, utána olvasni a különböző részek magyarázatainak, esetleg megnézni az eredetit. Időt adni annak, hogy a mélyére hatoljak és meghalljam, hogy mit is akar mondani nekem Isten az Igén keresztül. Ez olyan számomra, mint amikor egy virág kezd kinyílni és én részese lehetek ennek a titoknak. Mindig ámulatba ejt.
Gyermekkorom meghatározó élményei közé tartozik a karácsonyi misztériumjátékra való készülés. A téli esték próbái, a sejtelmes sötét templom, ahol csak a szentély van megvilágítva, mialatt mi a szent eseményeket idézzük fel és játsszuk el újra és újra. A vidám készülődés, a fagyos utakon való hazatérés, mind-mind a közelgő titokzatos misztérium előkészítői voltak számomra. Középiskolásként már én magam írtam a szövegeket és rendeztem a pásztorjátékot. Hosszasan olvastam a Szentírás különböző részeit, a prófétákat az evangéliumok karácsonyi történethez kötődő részeit, és képzeletem szárnyain bejártam Názáret, Jeruzsálem és Betlehem környékét, barátságot kötve a Szentcsaláddal.
Kis városunkba, Szécsénybe ez idő tájt jöttek vissza a ferences barátok. Számunkra, fiatalok számára egy új világ nyílt meg. Egy kolostor, amit azelőtt soha nem ismertünk, csak, mint kollégiumot. Elkezdődtek a felújítások és egyre ismertebbé lettek a falak titkai, a szerzetesi élet arculata. Röviddel ezután én Budapestre kerültem, teológiát kezdtem el tanulni. Közben hitoktattam a nyolcadik kerületben, Futó Karcsi bácsinál. Nagyon sokat kaptam és tanultam tőle. Kezdő hittanárságom ellenére a legnagyobb bizalommal volt felém, egyenrangú munkatársként kezelt. Rengeteget növekedtem ebben a bizalmi légkörben. Ötleteimet, kreativitásomat a legnagyobb mértékben támogatott. A szülőktől ugyanezt az elfogadást kaptam. Kiránduló fiú hittanos csapattal jártuk a Pilist és nyári túrázó táborokkal fedeztük fel magyar vidékeink szépségeit. Vállalkozó kedvű családom és barátaim támogatásával még biciklis tábort is szerveztem. Most így 25 év múlva visszatekintve, nagy hálát érzek mindezért Karcsi bácsi, - a szülők és az azóta már felnőtt gyerekek felé. Igazi krisztusi közösséget éltem meg közöttük. Idegenként jöttem hozzájuk, mégis közéjük tartozóként fogadtak.
Teológiai tanulmányaim alatt ismertem meg a Sacré Coeur nővéreket egyik barátnőm által. Az első találkozás bennem nagy megütközést keltett. A nővérek egyáltalán nem voltak apáca típusúak. Az első fogadalomra való engedés ünnepsége volt aznap, meghitt légkörben imádkoztunk a kápolnában, hosszan és mélyen, ám utána, hangos, örömteli ünneplés tört ki. Teljesen megrökönyödtem a nagy váltástól, nem is tudtam követni az eseményeket. Ez a mai napig így van, nem a megrökönyödésem, hanem az ünneplés nálunk. Mert hát hónapok múlva a lelkem visszavitt hozzájuk és beléptem.
Ezután hosszú út kezdődött számomra a hivatás tisztázásában. Isten hívását már korábbról is éreztem, de nem nagyon akaródzott meghallanom. Más terveim voltak. A hívás többszöri megtapasztalása után magamba szálltam. Feltettem magamnak a kérdést: Valóban komolyan gondolom, hogy Istennel nekem élő kapcsolatom van, hogy Ő fontos a számomra? Miért nem adok Neki esélyt? Az esélyt megadtam, de a bizonyosságom nagyon lassan született meg bennem a szerzetesi hivatásomról. Soha nem láttam magam előtt többet, mint egy lépést. Így araszolgatva haladtam előre a szerzetesi életben. Nálunk 9 év képzési idő van az örökfogadalomig, nekem ennyi sem volt elég. Kértem a hosszabbítást, amit megkaptam, míg mások nem. Most hogy én magam is felelős vagyok a képzésben lévőkért, tapasztalom, hogy kívülről másképpen lehet látni belső folyamatokat, mint belülről. Még az is lehet nyilvánvaló a többiek számára, ami az egyén számára, akivel mindez történik, egyáltalán nem az.
20 év szerzetesi élet. Nagyon nagy szám ez a húszas. Ennyi év után sem érzem magam beérkezettnek, sokkal inkább úton lévőnek. Úton vagyok az Istenismeretben, önmagam ismeretében és a közösségi élet ismeretében. Mind a három karakteresen meghatároz. Hol ebben, hol abban érzem úgy, hogy még csiszolódnom kell, még több figyelmet kell szentelnem neki. Keresem az Istent és nem találom, várakozom, és nem jön, sőt azt veszem észre, hogy már rég nem is várom, mert teljesen mással vagyok elfoglalva. Amikor ezt észreveszem, kezdődik az önismeret, aha, ha nem az Istenre figyelek, akkor mire, kire, mi foglalkoztat annyira, hogy fontosabb még Tőle is. Az a tapasztalatom, hogy figyelmességgel és Istenbe vetett bizalommal lassan feltárul az ok és el kezd rendeződni a kuszaságom, szétszórtságom is. 

(A teljes szöveg olvasható a Mi arcaink című gyűjteményes kötetben)

2016. dec. 3.

Reményik Sándor: Kegyelem

Fotó forrása: topsy.fr

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.